Túlhaladva a hivatásszerű aggódások mezsgyéjét, lassan már unatkozni kezdtünk...Rájöttünk, hogy felszabadult kapacitásaink új irányba terelődnek automatikusan, ez pedig a tervezgetés. Mit-hova-milyenszínűre-témakör. Kinn és benn. Mindenhol. Végre. Eddig ennek valahogy értelme sem volt még, mert annyira lekötötte minden energiánkat a mentőakció.
A mostani csendben és annak tudatában, hogy innen már tényleg csak előre van, megindult lassan előre újra minden. Apránként kis ajándékokkal lepjük meg a házat, jelezve, hogy nincs mese, lassan neki is fel kell készülnie a nagy átalakulásra, nevezetesen, hogy építési terület fedőnevű "tanítómesterből" egyszerű otthonná váljon végre. Apró-cseprő dolgokat szerzünk be itt-ott, hol egy mókusos ajtótámaszt, hol állatkás köveket, hol lábtörlőt, hol lámpákat, lassan kialakuló jelleget kölcsönözve ezzel a majdani belső térnek. Tudjuk, hogy az egyik legnagyobb falat, a vakolás lesz majd, annak milyensége, a fal felülete és színe lesz az, ami deklarálja majd azt az irányt, amilyenné ez az otthon válni fog. Elnézve most a csupasz téglákat,
Prózaibb témák is vannak most, lassan körvonalazódni látszik a szennyvíz kérdés. Amint az megoldódik, egy újabb lépést tettünk előre a használatba vétel felé vezető úton.
Dohogtam magamban kicsit félkomolytalanul, amikor az építésügyön megkérdeztem, mi kell a használatba vételhez. Szennyvíz megoldva, egy szoba vakolva, egy fürdő használható állapotban és egy főzőrész. Mondom: mi? Nehezen akceptáltam. És mi van, ha nem otthon eszünk? Miért kell megoldanom a főzést, ha például soha nem főztem. Persze ez nem így van, de ez nem fért a fejembe. De mondom, jól van, hát majd akkor lesz valami...virág már a van házban, az enyhítő körülmény? Mondom Molynak otthon, hogy mit tudtam meg, mire a szokásos adminisztrátori nyugalmával megszólalt:
-...de hát van egy kemencénk egy főzőrésszel.
Pont.
Főztünk mi már azon chilis babot, marhapörit, forralt bort és még sorolhatnám...hogy ez nem jutott eszembe.
Szóval, kalandos a dolog kérem szépen, nehéz együtt élni azzal, amikor a számodra megfelelő komfortfokozatokat mások szabják meg. Persze nincs ezzel baj, miattunk teszik, tudom...
Úgyhogy dacolva minden nehezítő tényezővel, kaptam Molytól egy hatalmas cserép függő orchideát, ketten kellettünk majdnem ahhoz, hogy felemeljük. Ő most lenn lakik a házban, a nappaliban lóg, mármint az orchidea...egyértelmű trópusi vonásokat megjelenítve az építési területen. Kellett ez már nagyon, sok más apró cukisággal együtt. Emlékszem a napra, amikor Moly hazajött egy nagyjából jól megtermett zsemle méretű, öntöttvas csigával és lerakta a bejárathoz. Nem volt mese, az állat beköltözött a házba. Aztán a nagy munkák közben inkább bevittük a konyhába és onnan figyelt. Egy nap Gyulánk rá is repült, a kabátomat rángatva:
-...mijazistenazott?...
-...csiga. öntöttvas.
-...---------------....
Ebben már vannak vidámságok, mindenképpen pozitív töltéssel bíró események ezek.
Mert kell a mókusos ajtótámasz és a csiga a bejáratnál. Minden így kezdődik.