2013. október 27., vasárnap

Hibalista

Valószínűleg sosem lesz teljes, mert valószínűleg sosem derül ki minden, ami nem megfelelően lett elvégezve. Még bontunk. Augusztus óta bontunk. Nehézkesen haladunk előre, mert bármit is szeretnénk, előtte el kell takarítani azt, amit az előző horda hátrahagyott. Ahogy Gyulánk mondogatja nap, mint nap:...- Eszterkém, dolgoztam én már mások után, javítottam már sokmindent, de ennyit még sosem...

A dologban az az igazán bosszantó, hogy a sok életképtelen még mindig erőlködik azon, hogy ők majd egyszer dombházat fognak építeni. Uborkaszedést már javasoltam, emellett továbbra is kitartok. Némi kapálással erősítve, hátha ott kellőképpen magukhoz térnek abból, amiben még mindig révedeznek...

S hogy mi minden lett elrontva a házon? A teljesség igénye nélkül...

  • Nem jól lett kimérve a ház nullpontja. Például. Kapásból 1-1,5 méterrel magasabban van, mint kellene.
  • A pincét rosszul alapozták. 
  • A téglákat helyenként és esetenként sz@r minőségben gyártották le.
  • A parapeteket hol az Ytong tetejétől, hol az Ytong aljától mérték, emiatt az egy szinten lévő konyha és dolgozó kupolamagassága között pontosan egy Ytong-nyi különbség van. 
  • Elszúrták a drénrendszert.
  • Nem volt lábazati szigetelés.
  • A bentonitot egy rétegben rakták fel úgy, hogy a lapolások iránya nélkülözött minden logikai átgondolást. Nem rögzítették, ezért a földfeltöltéskor meggyűrődött. A gyűrődéseknél elvált. Víz be. Szívás.
  • A földet nem feltöltötték, hanem beöntötték a ház köré. A 20-30 centinkénti tömörítés helyett 20-30 talicska után ugráltak rajta egy kicsit.
  • Az előtető gerendáit védelem nélkül fogatták be a falba.
  • A negatív holkerekben földfeltöltés némi bentonit maszlaggal, majd erre ráöntve egy lapát beton.
  • A felső kupolarendszer folyókaszerkezete természetesen úgy van kialakítva, hogy hátrafelé lejt, minek is menjen előre a víz? Inkább üljön meg a kupolák között, had ázzon be...
  • A hátsó falon előtető nincs, falvédelem nulla.
  • A kupolákat egy réteg helyett 2 rétegben rakták fel, nem kiszáradt földtéglából, ami miatt most a teljes külső réteget vissza kellett bontani és meg kellett erősíteni. 8 kupoláról beszélünk...
  • Belül a teljes vakolatot le kellett verni, mert simán rávakoltak agyagtéglára háló nélkül.
  • A lenti, már majdnem kész fürdőt szét kell verni, mert ott is ugyanez érvényes.
  • A ház két oldalára véletlenül elfelejtettek támfalat tervezni, most küzdünk vele.
Még szerencse, hogy belül több munkát nem végeztek.

A villany és vízszerelés legalább jó. Azt nem ők csinálták.

Az alábbi fotót szeretettel adom közre. Egyik lelkes kollégánk készítette minap. Legyen ez jelképe annak, hogy hányan is húznánk el nagyon szívesen az Élő Házak nótáját...