Mielőtt elkezdték ásni az alapot, a konyhában álló fát géppel kivettük és gondosan átültettük. Mindenki pesszimista volt azt illetően, hogy túléli, hiszen egy kb. 20-25 éves példányról beszélünk, ami legalább 5-6 méteresre nőtt már. Mi mégsem adtuk fel. Alátrágyáztunk, minden héten kiszivatyúztuk rá a kútból a vizet és valamikor tavaly május végén megpattantak rajta a rügyek. A végszót azonban mindig a tél mondja ki, izgatottan vártuk idén, hogy mi történik. A szokott időben, április tájékán gyönyörűen zöldellni kezdett.
A másik fát már tavaly novemberben vettük ki, amikor elaludt. Megkapta ugyanazt a törődést és reménykedve vártuk a tavaszt. Megmozdultak a rügyek, boldogan nézegettük. Aztán egy napon a rügyek
Megsirattam. Nagyon. Kötődésem ezekhez a Lényekhez jóval túlmutat a hagyományos értelemben vett törődésen. Egy diófa öreg barát. Hasonlóan a nyírfához, óriási hagyománya van/volt, őrt álló lénye végigkísér egy egész emberöltőt. Néha többet is.
A diófa nagy különc, öreg bölcességét rejtegetve áll őrt azon hely felett, ahol kinő vagy ahová ültetik...első
Eközben egy cikkbe futottam bele, ami épp a dióhoz fűződő szoros kapcsolatunkról ír - arról, ami oly régen megszakadt...
"Erős kapocs fűzi össze a dió és az ember sorsát.
*
Valaha, amikor az embert még nem szakította ki a teremtés rendjéből a saját maga által teremtett művilág, a diót még Isteni, Szent faként tisztelték.
Bölcsőt és koporsót készítettek belőle. De nem csak asztalosmunkával, hanem életet termő szertartással is!
- Ha gyermek született, diót ültettek a tiszteletére.
- Ha meghalt egy szeretetre méltó ember, diót ültettek a sírjára.
- A dióhéjból a gyermekek játékbölcsőt is készítettek. A dióhéjba kanócot téve és méhviaszt öntve diómécsest kapunk, amit meggyújtottak a megemlékezés napján a sírokon, ablakokban, ligetekben, berkekben, forrásoknál, szikláknál.
- A zöld diólevélből gyógyfőzetet készítettek, vagy éppen bolhaűzésre használták.
A frissen lehullott sárga diólomb gyönyörködtette a szemet, hempereghettek benne a gyerekek, és megbújhattak alatta az élet kerekét forgató szorgos kis élőlények.
És még nem is szóltam a dióbélről, ami a mogyoróval együtt megkoronázott minden eledelt, amihez fogyasztották. Egy egész könyv is kevés lenne felidézni, hány szálon kapcsolódott az emberek élete ehhez a tiszteletreméltó fához.
*
Hová tűnt mindez?
Az emberek többsége ma nem ültet diót sem születéskor, sem temetéskor.
A gyerekek fröccsöntött műanyaggal játszanak, vagy képernyőt bámulnak. A betonsírokkal rideggé tett temetőkbe halottak napján alumíniumhüvelybe öntött paraffin mécsest viszünk, az ablakokban a tévé fénye villog, odakünn pedig a fákon fennakadt műanyag zacskókat zörgeti a szél.
Gyógyfőzetek helyett a vegyipar termékeit veszik már azok is, akik még ismerik a régi gyógymódokat.
A lehullott diólombot gondosan szemeteszsákba rakják az emberek, és még rémmesét is költenek hozzá saját lelkiismeretük és ősemlékezetük elaltatására.
Azt sulykolják egymás fejébe, hogy „a dió avarja tönkreteszi a talajt, még komposztálni sem lehet”.
A dióbél és a mogyoróbél pedig annyira sem érdekli a mesterséges aromákkal elrontott ízlésű gyerekeket, hogy felszedjék a földről ezt az értékes ajándékot. A felnőttek pedig, ha ültetnek még egyáltalán diófát, a kereskedelemből vesznek megbízhatónak vélt oltványt, magról eszükbe sem jut ültetni. Sőt, a diólomb rágalmazásához hasonlóan a magról kelt diókról is rémmeséket költenek. Azt mondják, hogy „elfajzik, értéktelen termést hoz majd”.
Márpedig a dió sorsát és a mi sorsunkat különösen erős kapocs fűzi össze! Nem is lehet másképp, hisz évszázadokon, vagy tán évezredeken át együtt éltünk a dióval bölcsőtől koporsóig, koporsótól bölcsőig.
Mert élet a születés előtt is van és a halál után is.
Az Élet fájára szüksége van az evilági embernek is, és a túlviláginak is.
*
Adjuk hát vissza a dió minden részének, még a lehullott lombjának is azt a tiszteletet, ami valaha megillette! - Ne higgyük el, hogy a talaj védelmezője, a földet betakaró avar árthat a földnek!
- Ne higgyük el, hogy a magról kelt dió értéktelenebb, mint az oltvány! Később fordul ugyan termőre, de tovább is él, és a szemet is jobban gyönyörködteti.
- Helyezzük vissza a diót evilági életünk mindkét kapujába őrnek, a két kapu között pedig oltalmazónknak, hisz a legnagyobb melegben is védi a talajt a kiszáradástól, az embert pedig a nap hevétől!
*
Amikor esszük a dióbelet, adjon hálát ki-ki hite szerint azért az eledelért, ami a jelenlegi nagy tékozlás, természetpusztítás utáni ínséges időkben még sokakat menthet meg az éhhaláltól.
*
Fűben, fában orvosság: A DIÓ
*
Sokan talán nem is tudják, hogy a diófa gyógynövény is: hasznos lehet a levele, a fa kérge, a termés külső, zöld héja – betegségekre és hajfestésre is.
Cukorbajra a dió kemény, tehát fás héjából készült teát ajánlják, naponta legalább 3-4 csészével, hat héten keresztül. A levélből készült tea vérnyomáscsökkentő, vértisztító, nyugtató hatású: jó idegesség, álmatlanság, kimerültség, vagy túlhajszoltság kezelésére. Amíg maga a dióbél koleszterincsökkentő hatású, addig a dióbeleket elválasztó lágy héjból készült tea a koszorúér betegséget segít megelőzni. Székrekedésre nem csak az áztatott aszalt szilva ajánlott, hanem néhány gerezd darabolt dió is, reggelire.
*
Érdekes, hogy ugyanakkor a dió a hasmenést is mérsékeli, sőt fizikai gyengeségre is fogyaszthatjuk. Bőrkiütésekre, pikkelysömörre és a sömörre a diólevél főzetét használják, külsőleg. Diófa levelével hajat is színeznek. A teát úgy készítik, hogy egy csésze forró vízhez két kanál diólevelet tesznek, és hagyják állni egy napig. Egy másik csésze forró vízbe egy evőkanál orosztea levelet tesznek, és szintén hagyják állni egy napig. Másnap felforralják, és leszűrik mind a kettőt, majd összekeverik és egy üvegbe öntik, utána pedig, ha kihűlt, beteszik a hűtőbe. Hajmosás után törülközővel kissé felitatják a hajról a vizet, majd korábban a festéshez használt hegyes szájú üvegbe téve ugyanúgy festik vele a haj tövét, mint a hajfestékkel.
A beáztatott hajat olyan régi törülközőbe csomagolják, amiért nem kár, majd kissé leöblítik és szárítják. Ez a hajfesték különösen a rákos, vagy egyéb súlyos betegeknek felel meg, mert nem tartalmaz veszélyes vegyszert. Hajöblítéshez egyszerű teát használnak, ami csak diólevélből készül, s egy csészéhez egy evőkanál levelet tesznek. Vértisztító tea készülhet a diófa kérgéből is, amelyet megszárítva vagy nyersen is használnak. Régi megfigyelés, hogy ha kutya vagy macska fekhelyére egy csomó diólevelet tesznek, akkor elűzi a bolhákat."
*
http://sokszinuvidek.hu/otthon-keszult/1931-Fűben,-fában-orvosság-a-dió
És egy kedves recept, amit szintén ide kapcsolódik: a zöld dió befőtt
"Zölddió-befőtt tartósítószer nélkül;
*
Amikor a szomszéd mami azzal dicsekedett, hogy eltette télire a zölddió-befőttet, csak néztem rá? Befőtt zölddióból? Itt a szezonja, kipróbálom.
A mama elmondta a receptet, a kíváncsiság pedig rávitt, hogy elkészítsem első zölddió- befőttemet.
Ez néhány éve történt. Mondanom sem kell, hogy azóta nincs megállás.
Június elején-közepén fő elfoglaltságom éléskamra-ügyben a „diózás”.
Két darab ötliteres üvegbe való dió beszerzésével kezdődik a procedúra. A diókat villával szurkálom meg, majd hideg vízzel csordultig töltöm az üvegeket. Két héten keresztül minden nap egyszer kiöntöm a vizet belőlük, majd újratöltöm azokat, s hűvös helyen pihentetem.
A 15. napon a két darab ötliteres üvegben lévő diót nagy lábosba teszem és egy deciliter 10 százalékos ecetet, valamint annyi vizet öntök hozzá, hogy ellepje a gyümölcsöt. Felforralom, majd a levet leöntöm róla. A dióm megpuhul és fekete lesz.
*
Ezt követően újra annyi vizet öntök hozzá, hogy ellepje, hozzáadok 1 kg cukrot, 1 kis darab fahéj rudat, 8-10 darab szegfűszeget, 1 teáskanál citromsavat és – kevergetve – újra felforralom, majd 24 órán át pihenni hagyom. Másnap és harmadnap (!) forralást megismétlem. Ekkor kiszedem a diót, 720 ml-es üvegekbe rakom, üvegenként ráöntök egy stampedli – bármilyen – rumot, majd a forró lével csordultig töltöm.
Végezetül következik a palackozás. Tartósítószert nem teszek bele: úgy zárom le, hogy két réteg fólia közé késhegynyi nátrium-benzoátot teszek, majd ezt az üveg szájára húzom, s erre tekerem rá a fedelet. Így mehet a száraz dúnsztba.
Ez a befőtt szerintem maga a csoda! Időigényes munka, de amikor mondjuk Márton napján, a sült libacomb mellé fogyasztod, csettintesz: megérte a fáradozás.
A zölddió befőtt egyébként sok helyütt a karácsonyi ünnepi menü elhagyhatatlan része.
Jó munkát, jó étvágyat hozzá, egészségetekre!"