Régen volt, hogy utoljára gépeltem le a napi történéseket. A blog eltűnésének több oka is volt, elsősorban az, hogy mégis úgy döntöttünk, nem szeretnénk a külvilággal megosztani mindent. Gyanítottam, hogy eljön majd az az idő, amikor Sándorunk rámnéz és azt mondja:
- Itt az ideje, hogy felélesszük a "Zsizsik és Moly"-t. - de ez 2012 hátrlévő felében egyértelműen nem volt a tervek között.
Azóta nagyon sok minden történt. Legyártottunk 20000, majd újabb 20000 téglát, jónéhányszor eláztunk, többször ordítottunk egymással a telefonban Metro-Goldwyn-Mayer oroszlánjaként, többször sírtunk, még többször nevettünk, de mindeközben: tanultunk, tanultunk, tanultunk. És ez még most is tart.
A ház speciális voltából adódóan erősen vonzza azokat az egyedeket, akik szeretnék vagy tervezik vagy mi több, már meg is váltották a világot maguk körül. Elméletben persze. De úgy mindenképp. Ezzel azonban legyünk óvatosak...
A törzsbéliek tekintetében eleinte érződött a fluktuáció szükségessége - mondjuk finoman. Kevésbé
hivatalosan tele lett a hócipőnk a különböző hitvallásból megvilágosodott egójú munkaerővel. Fontosnak tartom javasolni, hogy mielőtt bárkit alkalmaznának, érdemes megnézni Facebook-on az illető adatlapját. Bárki, akinek a lakhelyénél vagy a foglalkozásánál szerepel Shambala és/vagy az Élet, illetve égigérő Buddhák, vagy táltosdobok mozaikja alkotja a fejlécképét, nem jöhet számításba. Nem hirdetni, téríteni vagy épp máshol kell akarni élni. Itt vagy, vagy nem? Na.
Voltak kalandorok, voltak lelkesek, voltak fél napos munkaerők, voltak, akik egész nap megállás nélkül mosolyogva ölelgették volna a többieket a Lét csodálatos szeretetében, miközben sorra rontottak el dolgokat.
Voltak morcosak, voltak életképtelenek, és szerencsére voltak olyanok, akik pontosan tudták miért vannak itt. Hogy miért ITT vannak. És nem Shambalában...
Közben ránk köszöntött az ősz és a felismerés, hogy a ház nem készült el a megadott időre. És azután sem. Meg azután sem. Elfogadni ezen dolgok hátterét, nem volt egyszerű, de életbevágó igen. Megérteni, hogy nagyobb erők vannak annál, sem mint hogy hattal több emberrel ezen segíthettünk volna. Még akkor sem, ha ennek logikusan működnie kellett volna. Nem működött. Mert az Élet nem logika. Az Élet jött, látott és mindenkit belegyalult a fugába a saját perifériáján. Az, hogy ki mennyit profitált ebből, úgyis majd csak utólag derül ki. Egyenlőre úgy tűnik, még nem minden pofon volt elég nagy ahhoz, hogy mindenki tanuljon belőle.
Tapasztalati tény az, hogy miközben elmerülnek az
asztrológiában, meg a varázslásban, meg a látomásokban, sokszor olyan alapvető dolgokat nem tesznek meg, ami nekem, nem szakmabelinek egyszerűen csak döbbenet. Aztán, amikor úgy beázunk, hogy hónapokba telik, mire kiszárad, csak megy a hümmögés. Szép dolog az emelkedés, de ne felejtsük el közben az "itt és most"-ot, ha lehet. Addig cart sem ér az egész...
No, egy a lényeg, bizonyára érződik a sorok mögött meghúzódó lehelletnyi feszültség, de továbbra is azt vallom, nem kezdenénk másba, ha újra kellene kezdeni. És igen, ha kellene, újrakezdenénk.
Sokadik alapszabály: nem a spiritualitás fogja felépíteni a házat - de hátráltatni erősen tudja. Az arany középút a materiális és a spirituális világ között az egyszerű mindennapok cselekedeteinek "hogyan"-jában rejlik.
