Búcsú 2014-től - amikor egy házból otthon lett

Év végi hangulatképek.

Tőlünk Nektek.

Farewell to 2014 - when a house became a home

Captured moments at the end of the year.

From us to you.

Abschied von 2014 - in dem ein Haus ein Zuhause wurde

Momente am Ende des Jahres.

Von uns für euch.

Találjunk magunkra, hogy egymásra találhassunk!

Az úgy volt, hogy nálunk már évek óta nincsen karácsonyfa. Azon egyszerű oknál fogva, hogy teljesen hajmeresztőnek tartom azt a famennyiséget, amit ilyenkor a társadalom felemészt. A karácsony nem attól

 karácsony - nekünk legalábbis... A karácsonyfaállítás kultúrkörébe itt nem megyek bele, maradjunk annyiban, hogy mindenki sokkal jobban járna, ha visszatérnénk ahhoz, hogy nem vágunk ki tök feleslegesen több százezer, tömegtermelésben növesztett fát évente azért, hogy aztán kidobjuk, miközben az emberek többségének halvány lövése nincs arról, hogy miért is van ez az egész fafeldíszítősdi, csak csinálja, mert hát ez hozzá tartozik a karácsonyhoz. Mondjuk ezt kicsiként sem értettem, a véleményem azóta sem változott. Tudod, tudom...ahogy kivágják, újraültetik. De mi lenne, ha nem vágnánk ki? Hanem minden évben csak annyi fát ültetnénk, kivágás helyett? Tudom, Zalában sok család ebből él. Nos, sokan élnek a karácsonyból. Magánvélemény.
Az új és régi hitvilág határmezsgyéjén haladva, mi a következőnél maradtunk:
- nincs karácsonyfa - nem, műfenyőt sem veszünk...
- van helyette egy naaagy, 1 méter átmérőjű koszorú, ami fenyőágakkal van díszítve. Ez most például ebben a házban tökéletes, be van lógatva a kerek nappali közepére. Nagyon klassz. Erről aztán lógnak mézeskalácsok, karácsonyi díszek, pont úgy, mint egy karácsonyfán.
- van rajta négy gyertya - de néha többet is teszünk rá
- van egy falra akasztható helytakarékos "fenyőfánk", aminek az ötletét Hajni barátnőmnél hallottam, nálunk néhány fenyőág kellett csak hozzá.
- nem vásárolunk már hetekkel előtte, sem ajándékot, sem plazma tévét, sem több tonnányi kaját.
- mi a téli Napfordulót ünnepeljük. Ez idén 21-én éjfélre esik. Innentől érkezik meg újra a fény, innentől hosszabbodnak ismét a nappalok. Ekkor az év valójában véget ér, az ezután érkező karácsony és szilveszter nekünk már a finálé utáni időszakot öleli fel. Persze 24-én is összeülünk a családdal vagy elmegyünk olyanokhoz, akik egyedül vannak és/vagy rászorulnak egy kis törődésre, segítségre. A szilvesztert egyáltalán nem ünnepeljük. Nem azért, hogy kilógjunk a sorból, hanem mert a legértelmetlenebb "ünnep" az egész naptárban.
- a kivágott karácsonyfa helyett, aznap este, az év leghosszabb éjjelén nagy tüzet rakunk, csillió gyertyát gyújtunk, majd egy lámpással

kimegyünk az erdőbe és a fény mellett viszünk magunkkal mindenféle jót, amivel egy tetszőleges fenyőt "feldíszítünk" a környező erdőben. Van a csomagban cinkegolyó, alma, dió, mogyoró, szotyi, minden olyasmi, amit az erdei állatkák is szívesen elrágcsálnak. (A cinkegolyó műanyag maradéka pár nappal később begyűjtésre kerül.) Nem vonszoljuk be a fenyőt a házba, hanem mi megyünk hozzá.
Mi így szeretjük a karácsonyt.
Csendes ünneplést, melengető szeretetet, megnyugvást kívánunk mindenkinek, aki valahogyan, de megüli ezt az ünnepet.

Találjunk magunkra, hogy egymásra találhassunk!

Zsizsik és Moly

Ez pedig itt Hajniék karácsonyfája. Csodás!

Ragyogjatok!

Ezt a képet még 2012 novemberében készítettem Dobogókőn.
Most találtam meg a gépen. Nagyon szeretem.
A fákon hosszú heteken át nőtt a párás levegőből képződő zúzmara, igazi mesevilágot varázsolt akkor odafenn. Előtte még nem is láttam hasonlót. Emlékszem, órákig bolyongtam a fák között, nyakamban a fényképezőgéppel. Két éve már ennek. Most, két évvel később eszembe jut sok minden arról az időszakról. Hogy azóta mennyi mindenen mentünk keresztül, mennyi minden változott. Mindenki életében. Ha most visszanézünk, vajon meglátjuk-e a magunk mögött hagyott, azóta bejárt út csodáját...még ha nehéz is volt.

Akárhányszor erre a képre nézek, mindig emlékeztet az Élet el nem múló fényességére.
 Ma este olyan paplan alá bújós, melegedős, csendesedős este van. Közeleg a Napforduló.
Egyre kevesebb a fény, ahogyan lassan araszolunk a télbe. Fényt, fényt, fényt! Gyújtsatok fényességet magatok körül.

Ragyogjatok!

És hozzá egy takaró alá bújós, ablakon kifelé bámulós zene.

Mert a dolgok egyszer a helyükre kerülnek

Régebben, amikor arról írtam, ki tesz vagy nem tesz bármit is a nálunk és másoknál is történt élőházak-féle esetek kapcsán, rólunk csak annyit írtam, mi is teszünk majd.
Jöjjön most a mi oldalunk.
Amit sokan nem értettek, az az volt, hogy miért nem léptünk előbb? Miért nem rántottunk kardot és kaszaboltuk le az összes idiótát?
Egyszerű.
Tavaly, amikor kiderült, mekkora baj van a házzal, két lehetőségünk

volt: vagy elkezdünk azon meccselni, hogy mi kinek a hibája és pereskedésbe öljük a pénzünket miközben a ház csak áll vagy épp összedől - vagy pedig nekiállunk, rendbehozzuk és amikor végre minden rendben és nincs már jobb dolgunk, akkor szépen leporoljuk az ügyet és kirakjuk az asztalra. Mi ez utóbbi mellett döntöttünk. Az előbbinek semmi, de semmi értelme nem lett volna.
Így szépen nekiálltunk, rendbehoztuk a házat, megszereztük a haszanálatbavételt - amivel végre kikerült a mindenféle hatóságok kénye-kedve alól az életterünk.
Ez egy otthon.
Amiben most egy forró tea mellett végre nyugodtan le tudok ülni és össze tudom szedni a gondolataimat, az anyagokat ahhoz, hogy végre rajtunk kívül más is megkérdezze az élőházakat, hogy mégis mi a búbánatot képzeltek, amikor ezeket művelték. Talán annyi idő eltelt, hogy azt gondolták, mi úgysem teszünk már semmit. Talán azt gondolták, majd betudjuk karmikus törlesztéseknek az itt történteket. Persze. De ettől még ebben a világban is felelősséggel tartozunk mindazért, amit teszünk. Ébresztő. Semmi sincs elfelejtve. Talán eltelt némi idő, de ez nem azt jelenti, hogy a dolgok nem történtek meg és úgy is lehet csinálni...
Két igazságügyi szakértői véleménnyel, egy panaszlevéllel szépen elkocsikáztam a Nógrád Megyei Építész Kamarához, halkan bekopogtam és elmondtam, miért vagyok ott.
Mellékszálként el kell azért mondanom, hogy tipikus problémába futottam bele,

ez pedig a "de hát ezzel nem mi foglalkozunk". Mondom, akkor mégis ki a vihar foglalkozna egy ilyen üggyel, ha nem az Etikai és Fegyelmi bizottság?
Persze egy hét után megérkezett a levél, amiben közölték, hogy elindítják azt az eljárást, amit előtte szerintük nem nekik kellett volna elindítani. Hm. Nemsokára meghallgatás. Aztán megyünk tovább.
S mielőtt valaki ránksüti a bosszúállók bélyegét, csak annyit mondanék: ez nem bosszú. Csak végre kimondatjuk másokkal, hogy mindaz, ami itt történt közel sem volt rendben. Az, hogy kinek hogyan alakult azóta az élete, azt egyedül saját magának köszönheti.
Mert elég volt a hallgatásból, abból, hogy azóta minden érintett csak egymásra mutogat, közben a saját felelősségével ebben nem nagyon akar szembenézni. Hát, most itt az alkalom.
A folytatásról természetesen írok majd.

Építési területből OTTHON

Kedves minket olvasók!

Örömmel tudatjuk, hogy hazaértünk.

2014. szeptember 25. a jogerős használatbavételi engedélyünk dátuma.

Köszönjük mindenkinek a sok kedves gondolatot.

Zsizsik és Moly